HÍREK

Megyei népzenei sikerek Szabadegyházán

2011. május 22., 09:50 | MMK |

A Vass Lajos Népzenei Szövetség a hagyományokhoz híven a 2011-2012-es esztendőkben megrendezi a IX. Vass Lajos Népzenei Találkozót és Versenyt, a Kárpát-medencében élő valamennyi magyar, s a határon belül élő nemzetiségi dalkörök, zenei csoportok, szóló énekesek, hangszeres szólisták számára, Hagyományos régiók, régiók hagyománya címmel.

A verseny célja:

Vass Lajos szellemének adózva - aki a televízió segítségével megénekeltette a magyar népet -, bizonyíthatjuk, hogy a népzene napjainkban is összetartó érték. Zenei anyanyelvünk lélekben összekapcsol emberi közösségeket határokon innen és túl. Egész népünk gazdagodik, ha ki-ki saját zenei hagyományát műveli, ápolja, mind magasabb és magasabb szinten.

A találkozó és verseny a szakemberek (zsűri) véleményezése alapján ad összefoglaló képet, arról hogy a hagyományőrzők és -ápolók, milyen tudással és lelkesedéssel őrzik zenei hagyományainkat a Kárpát-medencében.

A verseny egyik előválogatója május 21-én zajlott Szabadegyházán, a megújult művelődési házban. Nagy László, a művelődési ház vezetője fogadta a résztvevőket és a zsűrit. Erre az eseményre Bakos Ilonát, a Vass Lajos Népzenei Szövetség elnökhelyettesét és Széles András elnökségi tagot, valamint Juhász Zsófiát, a KÓTA-díjas Szedtevette zenekar vezetőjét, a Fejér Megyei Művelődési Központ igazgatóját kérte fel a szövetség.

A találkozót Schmitsek József polgármester nyitotta meg, aki nem vetette véka alá, hogy mennyire büszke a megszépült művelődési házra, annak tereire és örül, hogy máris egy ilyen rendezvény "lakja be" a szép épület minden szegletét.

A versenyre 10 megyei és 5 megyénken kívüli produkció regisztrálta magát. Összességében a megyei csoportok szép sikereket értek el.

A felhívás alapján valamennyi arany minősítést elért produkció bekerül a területi középdöntőbe, amely várhatóan 2011. szeptember 1. és 2012. szeptember 30. között rendeznek meg.

 

A Fejér megyei csoportok közül bronz minősítést kapott:
a Vajtai Őszirózsa Dalkör - vezetője Lázár Melinda.

 

Ezüst oklevelet szerzett a:
Seregélyesi Népdalkör - vezetője: Nagy László
Császár József (Lajoskomárom) - felkészítője: Lázár Melinda
Hajnalfa Citerazenekar (Szabadbattyán) - vezetője: Balázs Lilla Enikő
Decmann Ella (Lajoskomárom) - felkészítője: Lázár Melinda

 

És akik már biztosan ott lesznek a területi középdöntőben, az arany minősítést szerzett
Balogh Péterné (Ráckeresztúr),
Csengettyű Énekegyüttes (Aba) - vezetője: Szecsődi Rita,
Nagylóki Népdalkör - vezetője: Nagy László,
Ördögtérgye Énekegyüttes (Aba) - vezetője: Szecsődi Rita,
és a Petrence Citerazenekar (Szabadegyháza)  vezetője: Nagy László.

 

A versenynek voltak megyénken kívüli, sőt Erdélyből érkezett fellépői is, ők a következő eredményeket érték el:

 

Arany:
Kétyi Székely Népdalkör
Magyarkeszi Hagyományőrző Népdalkör - vezetője: Kovács Erzsébet
Hajdú Józsefné (Kéty)
Nagyajtai Áfonya Citerazenekar - vezetője: Fekete Judit

 

Ezüst
Fekete Kincső (Erdély, Nagyajta) - felkészítője: Fekete Judit

 

A határon túli csoportok és szólisták részvételét úgy könnyítik meg a szervezők, hogy  amennyiben a területi válogatón arany minősítést kapnak, egyből a döntőbe jutnak be. Ennek várható időpontja 2012. novembere.





Programok

60 órás intenzív angol nyelvtanfolyam

2014. augusztus 4. (hétfő) 00:00

Művészetek Háza

Aktívan a neten

2014. augusztus 25. (hétfő) 00:00

Művészetek Háza és Mesterségek Háza

Vay Krisztina kiállítása

2014. szeptember 4. (csütörtök) 17:00
- 2014. október 5.

Művészetek Háza, kiállítóterem

További programok »

 

 

2014. május

 

2014. július

 

Kreatív panel barokk

 

Kiállítások 2014