HÍREK

Néptáncos fórum és tapasztalatcsere

2017. december 06., 00:29 | MMK | M. K.

A Fejér megyében működő amatőr néptáncegyüttesek vezetői és képviselői találkoztak 2017. november 28-án a Malom utcai Táncházban. Az összejövetel célja volt, hogy az amatőr minősítők feltételeiről, a versenyek kiírásáról, és a találkozók megszervezésének lehetőségeiről tanácskozzanak.  Szó esett az aktuális pályázatokról és támogatásokról, a Martin György Néptáncszövetség képviseletében Majoros Andor elnökségi tag a Csoóri Sándor programról tartott tájékoztatót.

A résztvevők áttekintették a jövő évi rendezvénynaptárt: hol, milyen lehetőségek lesznek jövő évben a bemutatkozásra, megmérettetésre, s kitértek a gyermek- és ifjúsági csoportok fellépési alkalmaira is. Majoros Róbert koreográfus javaslatára egy közös, megyei produkció terve is körvonalazódott, melyet várhatóan a 2018. évi Királyi Napokhoz kapcsolódó népművészeti fesztiválon állítanak majd színpadra.

Az együttes vezetők számos információt osztottak meg egymással a működtetés nehézségeivel, a tagtoborzással, viseletkészítéssel kapcsolatos tapasztalataikról.

Köszönjük a résztvevőknek, hogy jelen voltak és megosztották egymással az értékes információkat, lehetőségeket.

Programok

„Szép jelen, szép csillag, szép napunk támadt”

2017. december 6. (szerda) 18:00
- 2017. december 31.

Művészetek Háza, kiállítóterem

Advent a Rác utcában

2017. december 16. (szombat) 09:00

Mesterségek Háza

Advent a Rác utcában

2017. december 16. (szombat) 09:00

Kézművesek Háza

További programok »

 

 

Barátság mozi

 

Kiállítások 2016

 

Kreatív panel barokk