HÍREK
Verseny, családias hangulatban
2011. január 08., 15:57 | MMK | J. Zs. - P. A.
A Fejér Megyei Népdaléneklési Verseny székesfehérvári elődöntőjét a Ciszterci Szent István Gimnáziumban rendeztük meg 2010. január 7-én. Ezúton kívánjuk kifejezni köszönetünket az intézmény vezetőségének, és különösen Vadányi Orsolya tanárnőnek, aki a házigazdák nevében fogadta a versenyzőket.
A regisztrált 37 helyett csak 31 produkciót hallgatott meg zsűri. Közrejátszottak a megbetegedések. Új színt jelentett volna, ha hallhatjuk a móri Fejér Megyei Önkormányzat Perczel Mór Szakközépiskola és Kollégium diákjait, akik már nagyon régóta nem vettek részt a népdaléneklési versenyen, de nem jöttek el. Reméljük, csak valami közbejött és a következő előválogatók valamelyikén találkozhatunk velük.
Szintén régen jelentkeztek a székesfehérvári Tóvárosi Általános Iskolából, de most a zsűri nagy meglepetésére egy 27 fős csoporttal álltak, ki és egy igazán színvonalas csokrot mutattak be.
A zsűribe Vakler Anna népdalénekest, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi tanárát, Varró János KÓTA-díjas népzenészt, a Hermann László Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola tanárát kértük fel. A bíráló bizottságban közreműködött még Juhász Zsófia, a Fejér Megyei Művelődési Központ igazgatója, népzenész. A verseny végén a zsűri úgy döntött, hogy erről az előválogatóról a következő produkciók jutottak tovább a 2010. január 28-i döntőbe:
Hajnalfa Citerazenekar: Horgos Viktória, Menik Stefánia, Nagy Kamilla, Nagy Szabina, Köncöl Tamás, Kubik Péter, Kubik Dániel
Felkészítő tanár: Balázs Lilla Enikő
Nevező intézmény: Szabadbattyán ÁMK Móricz Zs. Műv. Ház és Könyvtár
Szremkó Emese
Felkészítő tanár: Bódainé Hada Kamilla
Nevező intézmény: Szfvár, Vörösmarty Ált. Isk. Szárazréti tagisk.
Hargita Benjamin
Felkészítő tanár: Molnár Boglárka
Nevező intézmény: Szfvár, Hermann László Zeneiskola
Tóvárosi Általános Iskola Felső Tagozatos Éneklő Csoportja
Felkészítő tanár: Szalai Zsuzsanna
Nevező intézmény: Szfvár, Tóvárosi Ált. Isk.
Zsikó Zsuzsanna kíséret: Varga Evelin cimbalom
Felkészítő tanár: Berki Lilla
Nevező intézmény: Szfvár, Hermann László Zeneiskola
Mihályik Virág Anna
Felkészítő tanár: Papp Ágnes
Nevező intézmény: Szfvár, Hermann László Zeneiskola
Bíró Bence
Felkészítő tanár: Papp Ágnes
Nevező intézmény: Szfvár, Hermann László Zeneiskola
Répás Anna
Felkészítő tanár: Berki Lilla
Nevező intémény: Szfvár, Hermann László Zeneiskola
Varga Evelin kíséret: Cserta Balázs furulya
Felkészítő tanár: Berki Lilla
Nevező intézmény: Szfvár, Hermann László Zeneiskola
Leánokról, Legénekről szólók: Némedi Katalin, Málits Petra, Ujszászi Kata
Felkészítő tanár: Vadányi Orsolya
Nevező intézmény: Szfvár, Ciszterci Szent István Gimnázium
Parrag Dóra kíséret: Fazekas Márk, Lendvai Dávid, Makai Zsolt László
Felkészítő tanár: Makai Zsolt László
Nevező intézmény: Szfvár, Tatay Sándor Alapítványi Gimnázium
Csajági Nikoletta
Felkészítő tanár: Huszkáné Zalezsák Éva
Nevező intézmény: Enying, Herceg Batthyány Fülöp Gimnázium és Ált. Isk.
Tárnok Kamilla - Párkányi Rebeka duó
Felkészítő tanár: Berki Lilla
Nevező intézmény: Szfvár, Hermann László Zeneiskola
Veréb Edina
Nevező intézmény: Szfvár, Tóparti Gimn. és Műv. Szakk.isk.
Guba énekegyüttes: Koncz Viktória, Váradi Lilla, Tubik Kata, Szabó Beáta
Felkészítő tanár: Berki Lilla
Nevező intézmény: Szfvár, Vasvári Pál Gimnázium
Szakál Borostyán és Törő Nikolett
Felkészítő tanár: Szakálné Dornyi Erzsébet
Nevező intézmény: Szfvár, Tóparti Gimn. és Műv. Szakközépiskola
Komáromi Cecília
Felkészítő tanár: Berki Lilla
Nevező intézmény: Szfvár, Vasvári Pál Ált. Isk.
A zsűri nevében Vakler Anna köszöntötte a nap végén a versenyzőket. Számára is nagy élmény volt, hogy itt tartottuk az előválogatót, hiszen ő is ebben az iskolában (akkor még József Attila Gimnáziumban) végezte középiskolai tanulmányait, és ezen a színpadon énekelt először. Összehasonlításként elmondta, hogy akkor még nagyon kezdetleges cipőben járt a népzenélés, a népdaléneklés. Tanárok nem is voltak ebben a művészeti ágban. Kazettákról tanulták a dalokat és adták elő. A mai fiatalok sokkal több olyan anyaggal és több pedagógusi útmutatással rendelkeznek, mint Vakler Annáék akkor, így természetes, hogy a ma felcsendülő dalok igényesek, autentikusak és szívhez szólóak voltak.
A tanárnő nem hagyta kritika nélkül, hogy volt, illetve voltak olyan diákok, akik kottából énekeltek. Így túl azon, hogy elvonták a nézők, a zsűri figyelmét, sajnos a sajátjukat is az éneklésről, így nem tudták érzelmesen és őszintén megszólaltatni a dalokat.
A zsűri értékelése alapján Répás Anna volt a legkiemelkedőbb, akinek hajlításai kiválóak, énekhangja pedig szívhez szóló volt.
Gratulálunk a versenyzőknek, találkozunk velük a döntőn. A Fejér Megyei Népdaléneklési Verseny Tordason folytatódik 2011. január 12-én, szerdán.
Programok
Zsupkóné Viczkó Mária festő kiállítása
2013. május 9. (csütörtök)
17:00
- 2013. június 2.
Művészetek Háza, kiállítóterem
Fejér Megyei Művelődési Központ Művészetek Háza
8000 Székesfehérvár
III. Béla király tér 1.
Tel.: (22) 313-175
Fax: (22) 315-021
© Minden jog fenntartva.







