HÍREK
Fotósünnep
2010. szeptember 01., 20:22 | MMK | L. M.
A Magyar Fotográfia Napja alkalmából a Székesfehérvári Fotóklubnak három kiállítása is nyílt a Nagy Ottó Sándor Galériában és a 119-es teremben. A szeptember 22-ig megtekinthető tárlatokat Juhász Zsófia, az intézmény igazgatója ajánlotta a jelenlévők figyelmébe.

A kiállításokat Juhász Zsófia nyitotta meg
Lépni is alig lehetett a hármas tárlat megnyitóján: a házban működő fotóklub kiállításai iránt mindig óriási az érdeklődés, hiszen a klubtagok mellett szinte a város összes fotósa megjelenik az ilyen eseményeken, hogy megszemléljék a kiállított munkákat. És nemcsak néztek, kérdeztek is, főként a műhelytitkokról: Mészáros András, aki Képkockák a természetből címmel állította ki munkáit, nehezen szabadult az érdeklődők gyűrűjéből, hiszen szokás szerint olyan fotókat tett közszemlére, amelyeknek a titkait érdemes ellesni.
Talán nem véletlen, hogy Juhász Zsófia is a Mészáros-fotók előtt állva nyitotta meg a három tárlatot, megtisztelőnek nevezve a felkérést, hiszen mint mondta a fotókiállításokat általában szakértők nyitják meg, neki pedig csak annyi köze van a fotózáshoz, hogy természetesen ő is rendelkezik fényképezőgéppel, és járt már fotókiállításokon.
A Magyar Fotográfia Napja A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége 2003-ban kezdeményezte a fotográfusok jeles napjának kiválasztását és évenkénti megünneplését. A választás egy olyan eseményre esett, amely a maga korában nagy hatással volt a magyarországi fotográfia kialakulására: 1840. augusztus 29-én a Magyar Tudós Társaság ülésén az eredetileg bölcsészdoktor matematikus, fizikus és földrajztudós Vállas Antal bemutatót tartott arról: miként lehet a fénysugarak segítségével maradandó képet alkotni egy ezüstözött rézlemezre, amelyet megvilágítás előtt fényérzékennyé tettek, vagyis mások jelenlétében készített agerrotípiát annak szemléltetésére, hogy kellő érdeklődés esetén bárki képes hasonló felvételek készítésére. |
Bár a kiállítók életpályájáról csak annyit tudok, amennyit a tavaly megjelent klubfüzet lapjain olvastam, azt viszont papír nélkül is tudom, hogy becsüljem azokat az embereket, akik nem sajnálják szabadidejüket hasznosan eltölteni, akik szeretnek közösségbe tartozni, ahol kicserélhetik tapasztalataikat egy-egy kérdéskörrel kapcsolatban és akik széppé teszik a mindennapokat azzal, hogy képeiket megmutatják a nagyközönség számára mondta az intézményvezető, aki azt is hangúlyozta, hogy a Megyei Művelődési Központ mindent megtesz azért, hogy minél több fehérvári és megyei fotósnak biztosítson bemutatkozási lehetőséget. Köszönetet mondott a betegsége miatt távol lévő Nagy Ottó Sándornak, akinek ez volt az utolsó kiállításrendezése: a következő tárlatokat már Posfai Attila, a klub elnöke fogja szervezni és rendezni.
A magam részéről szeretem az ilyen kiállításokat, amikor nem egy alkotó állít ki, hanem többen teszik ezt tért át Juhász Zsófia a kiállítások bemutatására. Elsőként Nagy Ottó Sándor Kalandozások fényképezőgéppel című tárlatáról beszélt az ő képein rengeteg kollégát, barátot és hírességet lehet látni, hiszen fehérvári pályafutását újságíróként és fotóriporterként kezdte, és később sem mondott le az ilyen témák megörökítéséről. Endl Laci orgonál, Pálfalvi András beszél, Kovács Gyuri szemlélődik olyan, mintha ott lennénk. Nagy Ottó ehhez ért. Minden képe valóságos mondta a több évtizedet átölelő fotókról.

Mészáros András (jobbra) nehezen
szabadult az érdeklődők gyűrűjéből
Mészáros András képei lenyűgözőek: olyan arcát mutatja a természetnek, amit mi szabad szemmel észre sem veszünk vélekedett Mészáros András fotóiról. Hogy az ördögbe lehet, hogy egy hangya, amelyet minden eszközzel gyilkolunk, ha bejön a lakásunkba, itt mégis olyan szép? tűnődött el épp az egyik ilyen hangyás kép előtt állva, amelynek színe mint mondta remekül ment a sáljához. És ezzel a megjegyzéssel stílszerűen át is tért a női fotósok tárlatára.
Érdekes kérdés, hogy mikor alakul ki a nőkben és a férfiakban az az exponálási különbség, hogy ha egy szép ház ablakában egy gyönyörű muskátli virít és mellette a falnak támasztva egy Yamaha jopper látható, akkor a nők a virágot, a férfiak pedig a motort fényképezik le a szemükkel mondta a Női szemmel című tárlatról, ahol a klub hölgytagjainak munkái láthatók, hozzátéve, hogy a kiállítási anyag példás bizonyíték arra, hogy női látásmód van ugyan, de kifejezetten női témák nincsenek, hiszen a hölgyek is szívesen fényképeznek bármit: találkozunk itt portrékkal, sporteseményekkel, épített örökségek és művészeti események fotóival is.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Programok
Zsupkóné Viczkó Mária festő kiállítása
2013. május 9. (csütörtök)
17:00
- 2013. június 2.
Művészetek Háza, kiállítóterem
A Székesfehérvári Fotóklub hölgytagjainak kiállítása
2013. május 22. (szerda) 18:00
Művészetek Háza, Nagy Ottó Sándor Galéria
Fejér Megyei Művelődési Központ Művészetek Háza
8000 Székesfehérvár
III. Béla király tér 1.
Tel.: (22) 313-175
Fax: (22) 315-021
© Minden jog fenntartva.















