MEGYEI ESEMÉNYEK

Tilinkó zenekar

A Tilinkó zenekar 1976-ban alakult Székesfehérváron, a Fejér Megyei Népi Együttes kísérőzenekaraként. Önálló koncertjeiken, ismeretterjesztő műsoraikon a magyar népzene szinte valamennyi hangszerét megszólaltatják (hegedű, brácsa, cimbalom, bőgő, tambura, duda, ütőgardon, furulya, doromb). Céljuk a stílusos hangzás és, hogy zenéjük táncra ösztönző legyen. Munkájukban nagy segítséget nyújtott Pesovár Ferenc néprajzkutató szakmai útmutatása. A táncegyüttes kíséretén túl a kötetlenebb, szabadabb formájú zenélés is fontos számukra, így rendszeres muzsikusai táncházaknak és egyéb néptáncos összejöveteleknek, ezeken alkalmanként több száz kisgyerek, szülő és fiatal tölti el kulturáltan, tartalmas szórakozással a szabad idejét. E rendezvényekre a Dunántúl távolabbi helységeiből is (pl. Veszprém, Várpalota, Siófok, Ajka, Badacsonytomaj, Dunaújváros stb.) érkeznek érdeklődők, táncosok, táncszerető fiatalok.

A zenekar az elmúlt majdnem negyed évszázad alatt a város és Fejér megye megbecsült, sokat foglalkoztatott zenekarává vált. Tevékenységüket a Népművészet Ifjú Mestere címmel, a Gyermekekért-, a Székesfehérvárért Pro Urbe díjjal és számtalan zenei díjjal, nívódíjjal ismerték el. Több dunántúli táncegyüttes zenei kíséretén túl táncházak, népzenei műsorok, önálló koncertek, iskoláknak szervezett ismeretterjesztő előadások alkotják tevékenységük gerincét, de a népzenei hangszerek oktatása és a hajnalig tartó táncmulatságokon való muzsikálás éppúgy része a zenekar profiljának. A különféle táncegyüttesekkel és önálló koncertjeik, turnéik során Európa szinte valamennyi országában valamint Kanadában, az USA-ban Tunéziában, Kínában és Indiában nagy sikerrel mutatták be a sokszínű, temperamentumos magyar népzenét.

A zenekar tagja:

  • Juhász Balázs (bőgő, cselló, tambura, ének)
  • Kneifel György (hegedű, tambura, ének)
  • Kneifel Imre (cimbalom, brácsa, ütőgardon, dob, ének)
  • Polgár Zoltán (brácsa, koboz, brácsa-tambura, ének)

Programok

Zsupkóné Viczkó Mária festő kiállítása

2013. május 9. (csütörtök) 17:00
- 2013. június 2.

Művészetek Háza, kiállítóterem

Matiné: Lotte és a holdkő titka

2013. május 25. (szombat) 10:00

Barátság mozi

Családi program

2013. május 25. (szombat) 15:00

VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Ház

További programok »

 

 

Csajos est

 

2013. május

 

2013. május

 

Kreatív panel barokk

 

Kiállítások 2013

 

Fejér Megyei Diáknapok 2012 - album